ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA

 

  1. Ma, az Isteni Irgalmasság vasárnapján teljes búcsú nyerhető, a szokásos feltételek mellett, önmagunk vagy a tisztító tűzben szenvedő egy lélek számára.

A teljes búcsú elnyeréséhez szükséges: a) A szentségi gyónás – annak kifejezéséül, hogy az Egyház bűnbocsátó hatalma által akar megbékélni a lélek Istennel. b) A szentáldozás, lehetőleg a teljes búcsú elnyerésének napján – a Krisztussal való szentségi közösség megvalósításáért. c) A teljes búcsú elnyerésének legalább általános szándéka. d) Mentesség minden bűnhöz, még a bocsánatos bűnökhöz való ragaszkodástól is. e) Imádság a Szentatya szándékára.

  1. A templombúcsúra készülve április 13-tól keddenként az igeliturgiák keretében a Szent Antal nagykilenced imádságait imádkozzuk, melyeket otthoni imádkozás céljából a plébánia facebook oldalán is hetente közzétesszük.
  2. A jövő szombaton délután 16 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében Spányi Antal megyéspüspök atya a bérmálás szentségét szolgáltatja ki fiatal testvéreinknek. Kérjük, hogy a bérmálási misén a járványügyi intézkedések betarthatósága miatt lehetőleg csak a bérmálkozók hozzátartozói vegyenek részt. A templomban bérmálkozónként +5 helyet tudunk biztosítani, de a szertartást a templomtérre kihangosítjuk, ahol megfelelő számú ülőhelyet is biztosítunk.
  3. Csütörtökön 17 órától a templomtér és a plébániaudvar fűnyírására, takarítására szeretettel várjuk elsősorban a bérmálkozók családtagjait és minden segíteni szándékozót. A csütörtök esti szentmise ezen a héten elmarad.

 

MISESZÁNDÉKOK

Isteni Irgalmasság vasárnapja, április 11.

9.30

 
Kedd, április 13.

18.00

Igeliturgia
Szombat, április 17.

16.00

Bérmálási mise
Húsvét 3. vasárnapja, április 18.

9.30

+Varga Ferenc