ÉVKÖZI 24. VASÁRNAP
szeptember 13.
1. A nagyböjtben elmaradt, Szentföld javára történő gyűjtésre most vasárnap kerül sor.
2. Jövő vasárnap ünnepeljük 5 fiatal testvérünk első szentáldozását. Az ünnepi szentmise kivételesen 9,15 órakor kezdődik!
3. Pénteken 17,30 órakor fűnyírás lesz a templomtéren és a plébánia udvaron, melyre szeretettel hívjuk a férfiakat, valamint söprögetéshez az asszonyokat is.
4. A Püspöki Konferencia, szeptember 4-én kiadott, járványügyi rendelkezései a következők:
– továbbra is kérjük, hogy a szentmisében a kézfogást mellőzzék;
– az áldoztatás a továbbiakban is kézbe történjen;
– gyóntatáskor használjunk maszkot és igyekezzünk a megfelelő távolságot tartani gyóntató és gyónó között, lehetőleg jól szellőző helyiségben vagy szabadtéren gyóntassunk;
– továbbra is kérjük a szenteltvíztartók kiürítését;
– a templomok bejáratánál helyezzünk el kézfertőtlenítőt;
– kérjük meg a híveket, hogy lehetőleg használjanak maszkot és tartsanak egymástól 1,5-2 méter távolságot;
– továbbra is kérjük, hogy a perselyezés a szentmise végén legyen.
MISESZÁNDÉKOK
Évközi 24. vasárnap, szeptember 13. 9,30
+Leitermann Ferenc (halálának 1. évfordulója)
Hétfő, szeptember 14. 18,00 Igeliturgia
Csütörtök, szeptember 17. 18,00
Évközi 25. vasárnap, szeptember 20. 9,15 !!!
+Skobrák Antal, +szülei és élő családtagok